JÁTSSZ VELE, LÉGY VELE, LÉGY JELEN!

Kenesei-Holics Réka vagyok, a Kisbogár zenés fejlesztő foglalkozás megálmodója.

Több mint 5 éve tevékenykedem kisgyermekkel, ugyan nem ez volt korábban az elgondolásom (pedagógus és HR -es diplomával hátam mögött). Azonban a gyermekeim megszületését követően, a korai mondókázás, és állandó éneklés, a velük való foglalkozás megtette hatását, és elkezdte kijelölni számomra azt az utat, amin azóta is célirányosan baktatok.

Tudásomat állandóan bővítem ez irányba, továbbképzésekkel, szakmai könyvekkel, hogy a hozzám érkező szülők, és kicsinyeik a lehető legjobbat kapják útravalóként.

Célom, hogy minél több szülőt bíztassak arra, hogy nem szégyen újra elővenni a gyermekkorunkban hallott népdalokat, mondókákat, verseket, és egyben újakat tanulni, és tanítani a kicsiknek, hiszen ennek a korai gyümölcse már néhány alkalom után megmutatkozik, ráadásul mindezt olyan környezetben tehetik, hogy a közösségi szellem is erősödjön, és a gyermek szociális érzékenységét is fejlesszük általa. Hiszen minél többet van közösségben a gyermek – ebben az esetben egy viszonylag zárt, célorientált közösségről beszélünk – annál könnyebb dolga lesz az anyukának az óvodai beszoktatásnál.

Mára már nem csak a legkisebbek számára, hanem ovisoknak, kisikolásokank is tartok zenés foglalkozásokat, tematikus műsorokat.

Van lehetőség születésnapra is műsort rendelni. 🙂

Remélem, hamarosan találkozunk!

Szeretettel üdvözöl:

Réka