Bővebben a foglalkozásról

Zenés, énekes, játékos foglalkozás 3 év alatti gyerekeknek és szülőknek, ahol erősödik az anya-gyermek kapcsolata.

A kicsik megismerhetik:

  • a gitár,
  • a furulya,
  • fuvola,
  • körtemuzsika,
  • és más természetes hangszer hangjaival.

Helyet kapnak:

  • az ölbéli,
  • sétálós játékok,
  • ringatók,
  • lovagoltatók,
  • kéz-kar-lábjátékok,
  • népdalok,
  • angol és magyar mondókák egyaránt.

A dalok, melyek elhangzanak, nem csak a magyar népdalkört erősítik, hanem alkalmazkodva a mai kor elvárásaihoz, az igényesebb kortárs szerzők és együttesek dalai is előkerülnek (Alma együttes, Halász Judit, Gryllus Vilmos).

A dalok, mondókák többségéhez valamilyen nagy és finom motorikus mozgás tartozik. Lehet ez például ujjmozgatás, karlengetés, sétálás guggolással összekötve, vagy hosszabb dalok esetében konkrét koreográfia, melyet a kicsik hamar magukba szívnak.

A nagymozgásos játékok eszközökkel való segítése is a foglalkozások szerves részét képzik. A foglalkozáson előkerül egy fejlesztő eszköz is , egy úgynevezett ’ejtőernyő’ is, melyben színes labdákkaljátszunk, mely alatt és rajta is különböző feladatokat hajtunk végre és sokat mondókázunk , énekelünk.

Nagymozgásos játékokok során használt ejtőernyő

A gitárkíséret, furulya, fuvola, csörgők hangjai mind azt a célt szolgálják azon túl, hogy élvezzék a velünk töltött időt, hogy kicsik zenei hallását és ritmusérzéküket fejlesszük (nem beszélve az énekhangról, és a memóriáról).

A nyelvfejlesztés is sarkalatos pontja a foglalkozásoknak. Sok-sok angol mutogatós dalocska, gitáros angol zene hangzik el.

Ezeket sokszor a gyermekek hamarabb megtanulnak, mint a magyart. Fontos, hogy már ilyen kicsi korban ismerkedjenek minél több különböző nyelvvel.

Célom, hogy minél több szülőt bíztassak arra; nem szégyen újra elővenni a gyermekkorunkban hallottnépdalokat, mondókákat, verseket, és egyben újakat tanulni, és tanítani a kicsiknek, hiszen ennek a koraigyümölcse már néhány alkalom után megmutatkozik, ráadásul mindezt olyan környezetben tehetik, hogy a közösségi szellem is erősödjön, és a gyermek szociális érzékenységét is fejlesszük általa. Hiszen minéltöbbet van közösségben a gyermek – ebben az esetben egy viszonylag zárt, célorientált közösségrőlbeszélünk – annál könnyebb dolga lesz az anyukának az óvodai beszoktatásnál.

Téged és gyermekedet is várlak a következő alkalmon!